|
~Küldetés a múltban (by Keyko-chan) |
~Küldetés a múltban |
|
|
|
2. rész |
|
|
|
|
|
Erő és ismerkedés |
|
|
|
Másnapra a leendő szülők is összeszedték magukat. Hiku és az ikrek kérésére nem maradtak a faluban, hanem útnak indultak dél felé. Hiku többször is megpróbálkozott valami apa-fiú beszélgetésbe elenyedni Inuyashaval de nem nagyon járt sikerrel….. Miroku (még ha tudta is hogy úgymond lehetetlent kér) megkérdezte az ikrektől a már jól megszokott kérdést. Mielőtt Inuyasha vagy a lányok jól elagyabugyálták volna merész szerzetest, Sango lazán leintette a hiraikotsuval, aztán gyengéden megtaposta hogy nyomatékot adjon a szavainak: Te perverz állat! Te szemét! |
Inuyasha: Vedd le azt a lyukas kezedet róluk! Különben velem gyűlik meg a bajod! |
|
Keiko: És a taperolással ne is próbálkozz mert rajtad fogom először kipróbálni a karmaimat! |
Miroku: Jól van, na! Csak izé… berögződés, tudjátok…. Sango légy szíves leszállnál rólam? |
Sango: Ja, bocsánat, de ezzel még nem úsztad meg! |
|
Miroku most az ikrekhez fordult: Le se tagadhatnátok hogy Inuyasha az apátok! Ez a ”karmaimat” szöveg tiszta Inuyasha…. |
Koiko: Hát igen, büszkék is vagyunk rá! |
|
Inuyasha elpirult… Szép vidáman folytatták útjukat amíg egy faluba nem értek. Szörnyű látvány fogadta őket: a faluban mindenhol lemészárolt emberek tetemei hevertek, a házak többsége kiégett, mindenütt vér és égett hússzag terjengett… de szellem szag is vegyült bele… a gyilkos még itt volt… |
De mielőtt Inuyasha jelezhetett volna Hiku megelőzte: |
|
-Szellemek vannak a közelben! |
|
Inuyaha: Ezt én akartam mondani! |
|
Kagome hirtelen megérezte egy ékkő szilánk közelségét… |
|
Koiko: Ékkő szilánkot is érzek! |
|
Keiko: Na most végre megmutathatjuk az erőnket! |
|
Ekkor egy hatalmas szörny emelkedett ki a földből nem kis földrengés kíséretében. Hatalmas agyarai és karmai voltak, hogy a hátából meredező éles tüskéket és a plusz végtagjait ne is említsük… A homlokában apró rózsaszínű valamik villogtak… |
Kagome: Hat ékkőszilánk van a homlokába fúródva! |
|
Inuyasha már indult volna a Tetutsaigaval hogy apróra vágja de Hiku megelőzte. Előrántott egy hajszál pontosan ugyanolyan kardot mint a Tetutsaiga és támadásba lendült. De már most tényleg teljesen olyan volt mint az apja: fehér haj, cuki kutyafülek és méretes karmok, stb… A szörnyeteg tűzet okádott felé de Hiku könnyedén kikerülte és 2 csapással megszabadította pár lábától. A szörny megtántorodott és elesett, de hamar felállt. Inuyashaék döbbenten álltak kivéve persze az ikreket. |
Keiko: Ügyi vagy Hiku, de légyszi hagyj belőle nekünk is! Azzal felugrottak a magasba pont úgy mint Inuyasha és ráküldtek a démonra két hatalmas energia gömböt a jobb tenyerükből. Mind a kettő telibe talált de démont ez nem állította meg. Hatalmas tüskéket lövelt feléjük a hátából. Keiko kitért az útjukból, de Koikonak erre már nem volt ideje. Mindenki azt hitte, hogy elfogják találni, de tévedtek: fura módon összekulcsolta a kezeit és erre egy nagy rózsaszínű védőburok jelent meg körülötte. A feléje hajított tüskék visszapattantak és egyenesen a szörny hasába fúródtak. Koiko elegánsan landolt a földön. De ő is megváltozott: a haja fehér lett, kutya fülei lettek és a szeme is aranysárga lett….sőt Keiko is ugyanígy nézett ki…. A csatát Keiko fejezte be: oda ugrott a démonhoz és felemelte a kezét. Karmai rózsaszínűen villogtak. A démon megint tüskéket lövelt de Keiko karmaival darabokra vágta őket és a szörnyet is. Ezután Hiku odament és előhalászta az ékkőszilánkokat és megtisztította őket. Mindenki döbbenten nézett rájuk. |
Hiku: Mik ezek a leesett állak? Mit néztek rajtunk? Van valami az arcunkon…? |
|
Kagome megpróbálta elmutogatni az okot, mire a lányoknak leesett. |
|
Keiko: Hiku, ők még nem tudják hogy mi van velünk… |
|
Inuyasha: Mi van veletek? Ez valami trükk? |
|
Koiko: Szó sincs semmi trükkről! Figyeljetek, elmagyarázom: Mi ugyebár félig mikok, negyedrészt emberek és csak negyedrészt vagyunk szellemek. De… hála a mikoi vérünknek fel tudjuk erősíteni a bennünk lévő szellemi erőket. Ezért ha erősebbek akarunk lenni simán félszellemmé és félmiková változunk szabad akaratunkból!! Szupi mi? Persze „alapállapotban” is erősek vagyunk de biztosabb így! |
Kagome: Tényleg? Ez praktikus! Inuyashanak is kéne ilyen képesség… |
|
Inuyasha: És honnan van neked is Tetutsaigad? Mert az ugye az, nem? |
|
Hiku: A jövőből… Mielőtt meghaltál, nekem adtad hogy legyen fegyverem…. |
|
Inuyasha egy pillanatra elgondolkozott…Mielőtt meghaltál… meg fogunk halni… Én és Kagome… ezt nem szabad hagyni… Aztán Miroku ébresztette fel: |
Inuyasha, most nem érünk rá ezen gondolkozni, El kéne temetnünk a halottakat… |
|
Inuyasha: Ja, igen persze… |
|
Azzal mindannyian nekiláttak a temetésnek. A lányok összegyűjtötték a holtakat, a fiúk pedig megásták a sírokat. Miroku mondott egy imát értük. Pár percig mindenki némán állt. |
Már beesteledett mire végeztek, úgy döntöttek itt maradnak éjszakára. Találtak egy aránylag jó állapotban lévő kunyhót és ott rendezkedtek be. Mindannyian bent ültek és vacsoráztak. Inuyasha még mindig a „Tetutsaiga 2”-t nézegette, Miroku Hikuval osztotta meg a nézeteit a…. , Sango pedig az ikrekkel nevetgélt. Shippou már elaludt Kagome ölében. Mikor befejezték az ikrek elővették a hátizsákjukat (amit eddig senki sem vett észre) és kifelé indultak. |
Kagome. Hová mentek azokkal a hatalmas hátizsákokkal? |
|
Keiko: Mikor ideértünk vízcsobogást hallottunk. Asszem van erre egy forrás vagy valami… |
Koiko: És gondoltuk elmegyünk fürdeni…. |
|
Inuyasha: Rendben, csak vigyázzatok magatokra! |
|
Keiko (vízcsepp)máris kezded beleélni magad az apaságba… úgy nézünk mi ki mint akiket olyan könnyű elintézni? Hiszen láttad mit csináltunk, nem? |
Koiko: (vízcsepp) de azért ugye a fiúinkat nem fogod elüldözni…? Tiszta ciki lenne ha mondjuk még a randiainkra is elkísérnél…. |
Inuyasha: Milyen fiúk?! Rendesek legalább? Hogy néznek ki ha?? – kérdezte apáskodva |
Keiko: Na jó mi mentünk!!! Majd jövünk… |
|
Inuyasha még kérdezett volna párat de a lányok gyorsan elfutottak… Mindenki jót nevetet rajta, Kagome egy kicsit elérzékenyült a duzzogó, „apuci szeme fényeit” féltő Inu láttán… |
|
|
*** |
|
Az ikrek gyorsan oda találtak a forráshoz. A forrás egy kisebb sziklából fakadt, körülötte szép kis tóban gyűlt össze a víz ami kristály tiszta volt. Gyorsan levetkőztek és bementek a vízbe. |
Koiko: úgy örülök hogy végre itt vagyunk, apuékkal… |
|
Keiko: Végre megismerhetjük a szüleinket! Ez annyira szupi! Kiskoromban mindig azt hittem mindig árvák leszünk! |
Koiko: De most ennek vége! Soha többet nem akarom viszontlátni azt a világot! –mondta nagyon komolyan |
Keiko: Én sem! Gyűlölném ha újra kéne látnom Apa és anya sírját a Goshinboku tövében… |
Koiko ne is mond! Soha de soha többé nem akarom látni! |
|
Keiko: Rendben. Váltsunk témát… |
|
|
|
*** |
|
A kunyhóban már mindenki aludt, kivéve Hikut és Kagomet. Kagome oldalát tegnap óta furta valami és ez nem hagyta nyugodni. |
Kagome: Hiku, tegnap azt mondtad, hogy meg kell születned, mert valaki vár téged a saját idődben. Megkérdezhetem hogy ki az?-kérdezte kíváncsian |
Hiku: A barátnőm, Kayita. Már négy éve járunk, nagyon szeretem őt. Mindent tud rólunk, ő is velem akart jönni de én féltettem őt és nem hagytam. Mindenképpen vissza akarok menni hozzá! Már hosszú távra terveztünk, tudod, közös lakás, család, miegymás… úgyhogy ha itt végeztünk, már repülök is hozzá!- magyarázta Hiku ábrándozva… |
Kagome: Tényleg? Biztos nagyon kedves lány! |
|
Hiku: Igen, a lehető legkedvesebb! |
|
Kagome: Már elég késő van aludni kéne! Hol maradnak az ikrek ilyen sokáig? |
|
Hiku: Biztos megint órákig cicomázkodnak… végül is csak lányból vannak…. |
|
Azzal ment és lefeküdt aludni. Kagome úgy döntött megvárja őket. Várt, várt de csak nem jöttek. Végül elnyomta az álom… |
|
|